Underground identitásválság

A Maus volt az első képregény, amely Pulitzer-díjat kapott 1992-ben

maus képregény

A legőszintébb holokauszt-vallomás

Kereken 20 esztendeje annak, hogy Art Spiegelmann képregényíró és rajzoló legfontosabb munkája, amelyen 13 éven át dolgozott, megkapta a magas szakmai elismert. Munkájában egérfejű zsidók, macskafejű nácik és kutyafejű amerikai antropomorf alakok mesélik el a holokauszt legszörnyűbb pillanatait.

Érdemes tudatni azokkal, akik a  Pajtás Piff-sorozatán vagy a Garfield-történeteken szocializálódtak, hogy a Maus egyáltalán nem egy infantilis munka. Olyannyira nem, hogy inkább hasonlít egy önéletrajzi dokumentumkötetre, amellyel a szerző alaposan kitágította a műfaj korlátait. Műfajteremtő, egyetemes érvényű irodalmi+vizuális alkotás született, amelynek elkészülési körülményei is különlegesek.

Az életrajzi előzmények

Az író-rajzoló még 1978-ban határozta el, hogy apja, Vladek Spiegelman történetét valamiképpen fel kéne dolgoznia. A papa a század elején Lengyelországban nőtt fel és később az auschwitz–birkenaui koncentrációs táborba hurcolták.

Az alkotói munka során Spiegelman újra közel került túlélő apjához, aki mindig is konok, morcos, hirtelen haragú férfi volt. Beszélgetéseiket magnószalagra rögzítette 1978 és 1981 között, emellett apja második feleségével és anyja unokaöccsével is készített interjúkat, hogy ki tudja tölteni apja elbeszéléseinek fehér foltjait.

Ugyanis apja számos dologról nem akart beszélni, de az is előfordult, hogy megkerülte a válaszadást, vagy ugyanazt a történetet minden alkalommal máshogyan mesélte el.

Az író 1982-től, apja halála után egy szintén holokauszttúlélő pszichiáterrel folytatta a beszélgetéseit, aki jóval érzékenyebben és kifejezőbben tudott mesélni az eseményekről, ez még jobban árnyalta Vladek emlékeit.

Ezután elkezdte feldolgozni és időrendbe rendezni az apja által elmondottakat és a terjengős szerkezeteket végül lerövidítette olyanokká, hogy azok elférjenek a szóbuborékokban úgy, hogy megmaradjon az apjára jellemző stílus. Ezután még Európába is elutazott, ellátogatott Sosnowiecbe, apja szülővárosába, valamint a dachaui és az auschwitzi koncentrációs táborokba is.

A képregény eredetileg folytatásokban jelent meg az általa alapított Raw című magazinban, amiből párat még az apja is látott, de ahogy korábban, akkor sem értette igazán fia művészetét.

A megrendítő történet feldolgozza azt is, hogy Vladek miként ismerte meg Art anyját, hogyan került a haláltáborba és hogyan sikerült feldolgoznia később annak szörnyűségeit. Mindezt részletgazdagon, rengeteg szimbólummal teletűzdelve. Az állatfigurák is ezt erősítik.

A képregény nemcsak abban újszerű, hogy a holokauszt szörnyűségeit rendhagyó nézőpontból mutatja be, hanem abban is, hogy rávilágít, milyen volt együtt élniük emlékeikkel a túlélőknek. Generáció traumája: a szülőké, akik nem értik, miként történhetett meg a szörnyűség; a gyermekeké, akiknek szinte lelkiismeret-furdalása van amiatt, hogy a saját problémáik eljelentéktelenesdnek a holokauszt tükrében. A Maus mindegyik generáció számára vérfagyasztó tabló. Ezért is nehéz esztétikai észrevételeket tenni róla. Talán csak annyit, hogy a Maus letaglózó erejű, nincs benne semmi felesleges dramatizálás, sőt, a képregény főszereplője, Vladek az elején ellenszenves, aztán ahogy haladunk előre a történetben, folyamatosan megkedveljük. Elsőre az „álnaiv”, underground típusú rajzokat is nehéz megszokni, de a fekete-fehér lapok igazán jól támogatják a történetet, amelyben nem is a szenvedéstörténet a lényeg, hanem a mély, tragikus indentitásválság.


A nemrégiben könyv alakban magyarul is megjelent képregény nem tölthető le az internetről. De ha a mű címére és műfajára (maus + képregény) rákeresünk a Google-ban, első helyen egy elérhetetlenné vált hírmagazin képeit találjuk. A fenti összefoglaló ugyancsak eltűnt korábbi cikkük alapján készült.

Más: A legjobb hangoskönyvek – rádiójátékok letöltése.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé.